Száz vers

Száz vers

Cikkszám: 9789631425925
Szerző: SZERB ANTAL

Hűségpontok értéke (csak regisztrált vásárlóknak): 71

3 570 Ft
A választott opciók feláraival növelt ár!

Összefoglaló:

Először 1944-ben jelent meg ez a Szerb Antal által összeállított versantológia. Szerb Antal azt állítja a Bevezetőben, hogy személyes szeretete alapján válogatta ki a kötet darabjait, melyek közül mind „vigasztalója volt egyszer egy magányos vagy bánatos órán, vagy pedig titkos és kimondhatatlan sejtelmeket ébresztett benne a világ mélyebb és örök összefüggéseire vonatkozólag”. Válogatása részben egybeesik a világirodalom klasszikusainak névsorával Szapphótól Shakespeare-en, Goethén át Hugo von Hofmannsthalig. De a közismert szerzőktől is különleges verseket válogatott, és nagy gondot fordított rá, hogy a legjobb fordításokat találja meg a válogatás közreadásához.A Száz vers tulajdonképpen kétszáz vers, hiszen az eredendően angol, francia, görög, latin, német és olasz nyelvű versek mellett olvashatók a fordítások, nagyrészt olyan magyar költők tolmácsolásában, mint Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor, Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Babits Mihály, Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós, Tóth Árpád és Vas István.Szerb Antal tíz csoportba rendezte kedvenc verseit, méghozzá a megközelített témák és hívószók alapján: vannak benne Magányosok és Szeretők, Istenek és Halandók, Állatok, Nosztalgiák, Sorsok, Éjszakák, Bánatok és Hatalmak, valamint látomások.

ÚJDONSÁGOK - AJÁNLÁSOK NEKED:

Vásárlói vélemények:

Kérdések és válaszok:

Webáruház értékelés

www.konyvkalauz.hu

4.9

Köszönöm a gyors ügyintézést

Haranginé kaszás Irén
Gyömrő

...

Pákozdy Katalin Eleonóra
Budapest

A Webshop szolgáltatása gyors, pontos.
Számomra a nehézséget a megközelítés jelentette. A Google Maps az Etele tértől még egy 20 perces gya...

Bartháné Kuti Éva
Budapest

Jó tapasztalataim voltak. Gördülékeny volt a rendelés, a kiszállítás. Köszönöm szépen!

Molnár Lilla
Polgár

Gyors kiszállítás. Megfelelő tájékoztatás.

Söpteiné Farkas Marianna
Balatonalmádi

Problémamentesen zajlott a vásárlás. Könnyű volt a termék nyomonkövetése.

Fogarasi Barbara
Budapest

Minden a megelégedésemre történt!

Bana Miklós
Budapest

Teljesen elégedett vagyok. Megbízható, gyors, jó kiszolgálás, korrekt : )

Hevesiné Németh Marianna
Zirc
Kosárba

KOSÁRBA HELYEZTED

Betöltés...

...
Hiba

Sikertelen művelet

Ismeretlen hiba, kérjük, próbáld újra!